Café Paulus

A Paulusról

A Paulus hangulata mindig egy kicsit más. Reggel egy békés kávéházhoz hasonlít, finom reggelikkel, kávékülönlegességekkel. Délben nyüzsgős önkiszolgáló étteremmé alakul, bőséges ebéd-kínálattal. Este kellemes vacsorázós-sörözős hellyé változik, vidám baráti társaságokkal.

Hogyan alakult ki ez a sokszínűség?

2000. december 6-án nyitott a Café Paulus, melyet egy régi raktárhelyiségből építettünk át. Az egyetemre járva, akkori hallgatókként éreztük hiányát egy ilyen létesítménynek. Sokévi utánajárás alatt sikerült elérni, hogy engedélyt kapjunk az első kivitelezésre. Azóta folyamatosan fejlesztettünk és bővítettük a vendégteret. Kezdetben a kisebb lakásnyi méretű kávézóból több száz négyzetméteres éttermet alakítottunk ki, önkiszolgáló pulttal, rendezvényteremmel. Vendégeink igényeinek szem előtt tartása hívta életre beruházásainkat, melynek következtében nyerte el a PAULUS mai formáját.

A csapat

Jelenleg 17 munkatársunk, 8 pincér és 9 konyhai dolgozó, valamint 4 tanulónk alkotja azt a csapatot, amely életre kelti a PAULUS-t nap mint nap. Kollégáink nagy része több éve itt dolgozó, az éttermet magáénak érző ember, a kölcsönös megbecsülés jegyében. Ez a közös filozófia és az ebből fakadó vendégszeretet az, amellyel fogadjuk kedves vendégeinket.

Az épületről nem csak építészeknek

A 2012-es átalakítás előtt, a PAULUS helyén állt Pécs jellegzetes, 1893-ban gazdasági épületből átépített lakóháza. Az étterem jelenlegi tömbjének homlokzatdíszeként az eredeti épület front-elemei jelennek meg, tisztelegvén a város építészeti hagyományai előtt.

Tervezte: Építész Kör Kft.
Kivitelezte: Kőház Zrt.